2017. nov 20.

Szösszenetek a novemberi játszós-tanulós hétvégénkről

írta: Újgyerektábor Bódvalenke
Szösszenetek a novemberi játszós-tanulós hétvégénkről

Talán a nyugalom szóval jellemezhető a legjobban ez a hétvége. Nagyon sok családnál kimondottan elmélyülten tudtunk játszani a gyerekekkel.  Sok-sok nagyon bensőséges pillanattal.

Új eszközként vittünk egy nagy kinyomtatott világtérképet, amit nagy érdeklődéssel  nézegettek a gyerekek, ismerkedtek a különböző földrészekkel. Ez a térkép ott is marad a lakókocsiban, így tanuláshoz is tudják majd használni a gyerekek.

Közben esténként sem maradt el a jókedv, nemcsak a Nagy testvérek fogmosása (lásd képet) szórakoztatott minket, hanem mi tanultunk meg egy új kártyajátékot, amit szombat este meg is tanítottunk két kamaszlánynak.  A késői fekvés miatt reggel nehezebben ment a kelés, azonban az elsősök dörömbölése az ajtón „jöhessünk már tanulni?” –kiáltással mindenkit kirángatott az ágyból.

Külön nagy öröm, hogy egyik gimnazista önkéntesünk aki eddig "kötelező" gyakorlatát töltötte, ezentúl saját elszántságból fogja folytatni a velünk való önkénteskedést.

 Ha szeretnél Te is önkéntesként ilyen fantasztikus időtöltést, jelentkezz bátran, hogy minél több ilyen hétvége valósulhasson meg.

ujgyerektaborbodvalenke@gmail.com

+36204752208

Szólj hozzá