2018. júl 26.

Egy új önkéntes szemével a júliusi hétvége

írta: Újgyerektábor Bódvalenke
Egy új önkéntes szemével a júliusi hétvége

Bódvalenkén jártam

 

A július 21-i hétvége volt az első, amit önkéntesként Bódvalenkén töltöttem. Mindenképpen látni akartam a falut és a lakókat, mert úgy éreztem, hogy enélkül egyrészt nem leszek képes teljesen megérteni azokat a gyerekeket, akikkel tanulni fogok, másrészt értékes szakmai tapasztalatoktól is elesnék.Az indulás előtt olvasgattam a faluról elérhető alapinformációkat, az út során pedig próbáltam az önkéntesek tapasztalatait is megismerni, hogy minél felkészültebben érkezhessek. A valóság azonban – mint minden esetben – itt isösszetettebb volt.

Amikor először megláttam a falut egyáltalán nem tűnt barátságtalannak. Bódvalenkének gyönyörű fekvése van, a házak külsőre pedig jobban festettek, mint ahogy elképzeltem.Az úton 3 srác gyalogolt velünk szembe, mindhárom integetett, egy pedig még mosolygott is, ami megnyugtatott.

Érkezés után rögtön elindultunk a kijelölt családokhoz. A házak belseje rendkívül eltérő kényelmi szinteket mutatott, ami - gondolom én - én az adott család anyagi lehetőségeiből, a saját kényelmi igényekből és a szűk környezet igényeiből áll össze. Régóta tudtam, de csak a játékok kipakolásánál eszméltem rá, hogy igazából játszani megyünk, szóval jó lenne ismerni a temérdek társast. Ez azonban nem volt gond, mert szerencsére többsége gyorsan megtanulható és egyszerű volt, a gyerekeknek pedig – ahogy én láttam - inkább a társaságunk volt a fő attrakció. Mivel először voltam lent, a legtöbb kisgyerek duplán érdekesnek talált. A könnyebben barátkozók rögtön megmutatták a házat, a legkisebb testvéreiket, a kertet és az állataikat, közben pedig felváltva meséltek magukról és kérdezgettek. A nehezebben barátkozó gyerekek inkább a játékra koncentráltak, de kb. fél óra elteltével, visszafogottan ők is érdeklődni kezdtek. A szülőket is ezek a vonások jellemezték. Volt, aki kávéval kínálgatott és szívesen beszélgetett, mások inkább arrébb vonultak és mással foglalták el magukat.

A nagyobb fiúk számára különösen fontos esemény volt a focizás. Sportolóként leginkább az tűnt fel, hogy rendkívül nehezen működnek csapatként, még azok is akik egyébként baráti viszonyt ápolnak egymással. Egy két pillanattól eltekintve, nagy nehézség volt számukra a csapatsportok alapvetése: figyelni és számítani egy csapattársra, felismerni egymás igényeit és lehetőségeit.

Összességében rendkívül vegyes tapasztalataim voltak, de bizakodó is vagyok. Természetesen temérdek a szociális és gazdasági probléma és ezeknek a javát nem tudjuk önkéntesként megoldani. Tudunk viszont némi örömöt vinni a napjaikba és egy kis változatosságot az egyhangúságba. Minden egyes találkozással egy kicsit többet vihetünk be a faluba azokból a gondolatokból és értékekből, amikkel mi élünk. És persze minden perc nekik szentelt figyelemmel erősítjük egy kicsit a hitüket abban, hogy nem „mindegy” az életük, hanem valami olyan, ami számít másoknak, amivel törődni kell és amivel sok mindent lehet kezdeni.

Szólj hozzá