2018. jún 29.

Visszatekintés az első Skype tanodás évünkre

írta: Újgyerektábor Bódvalenke
Visszatekintés  az első  Skype tanodás évünkre

Június közepén szalonnasütéssel zártuk az első „skype tanodás” tanévünket. Erre a szalonnasütésre annál a családnál került sor, akik befogadták lakókocsinkat, egész évben koordinálták, asszisztálták és lehetővé tették a tanulást.

 Az év folyamán 18 gyermek fordult meg a skype tanodánkban, közülük 15-en rendszeresen jártak.  Természetesen voltak kisebb-nagyobb kihagyások, de néhány gyermek végig járta a tanévet, néhányan egy-egy órát hagytak ki, mások pedig egy –egy hónap után tértek vissza.

A tanév során sokan szembesültünk azzal, hogy a gyermekek mennyire nem rendelkeznek tanulási stratégiával, tanulási technikával.  Rosszul olvasnak, nem értik amit olvasnak. Olyan egyszerű összefüggéseket nem értenek, melyre nem is gondoltunk volna.

 Sokat gondolkodtuk külön –külön, (talán közösen kevesebbet, mint kellett volna), a hatékonyságon, hogy vannak –e eddig mérhető eredményeink. 

Azt gondolom, hogy iskolai eredményekben mérhető, tananyagi tudásban nagyzolás lenne azt mondani, hogy óriási előrelépéseket tettünk. azonban egyértelműen  nap lépést tettünk:  valami elindult.

 A gyermekek számára van egy hely, ahova tanulni járnak, ahol van egy ember a vonal másik végén, aki csak rá figyel.

 Sikerült megteremteni ehhez a tárgyi feltételeket. A gyermekek és szüleik számára kezd kialakulni a „tanulni megyek” fogalom. 

Az  iskolával elkezdtük felvenni a kapcsolatot, reméljük a jövőben egyre szorosabban tudunk velük együttműködni.

 A varázsbetű.hu támogatásával, lehetőségünk nyílt kedvezményes áron telepíteni fejlesztő programjaikat, melyeket  igazán a következő tanév során fogunk hasznosítani.

 Hálásak vagyunk helyi segítőnknek, aki a falu végéről is előkerítette a gyermekeket, sőt télvíz idején a gyerekeket a nehezen átfűthető lakókocsi helyett konyhájába terelte. Ő biztosította kicsiknek, nagyoknak egyaránt, hogy a skype-kapcsolat megteremtődjék, zökkenőmentes legyen, és a lakókocsi polcáról alkalmanként elővette az (összehordott)  szükséges segédeszközöket.   Köszönjük az önkéntesek odaadó munkáját. Nem utolsó sorban köszönjük a VisFontis egyesületnek, hogy egész évben biztosította a  tanoda működési költségeit.

Szólj hozzá