2019. jún 24.

Tanévzáró hétvégénk

írta: Újgyerektábor Bódvalenke
Tanévzáró hétvégénk

Tanévzáró hétvége

A június 14-i hétvége sok szempontból rendhagyó volt. Kora hajnali indulás után érkeztünk meg Edelénybe, ahol egyik bódvalenkei barátunk ballagásán vettünk részt. Megható élmény volt közösen ünnepelni a szakiskola elvégzését.

Kora délután érkeztünk meg Bódvalenkére, ahol a szokásos rövid felkészülés után, megkezdtünk a játszós hétvégét, megint csodás élményekkel gazdagodva. A családok meglátogatása, gyerekekkel való közös játszás a szabadban, a forróság ellenére is nagyon jól sikerült. Az utolsó tanítási nap után voltunk, így a gyerekeken is érezni lehetett, hogy örülnek a nyári szünetnek, felszabadultak. Sok gyerek még délután visszament az iskolájába, hogy a végzős osztályokat ballagtassa, így nagy volt a sürgés-forgás a faluban. Sötétedésig játszottunk, majd késő éjszakáig zajlott a munka a projekt-irodában, immár csak az önkénteseknek. Leltároztuk és rendszereztük a meglévő játékokat korosztály szerint, így átlathatóbba tettük, mi is áll rendelkezésünkre a közös játszáshoz. Másnap reggel folytattuk a családok látogatását, a gyerekek már nagyon várták, hogy elinduljon a nap. Volt, ahol épp születésnapot ünnepeltek, így egynéhányan részesei lehettünk a közös ünneplésnek, tortázásnak és éneklésnek. A játékon túl, természetesen a Skype-on keresztül tanuló diákok, beválthatták „tanulós-pontjaikat” és örömmel vették át a tanulásért járó kisebb ajándékaikat.

Napközben különleges program érkezett a projekt-irodába, Forma 1-es kvíz keretében ismerkedhettek a fiúk az autóversenyek világával, amit láthatóan nagyon élveztek. A lányoknak külön focimeccset szerveztünk péntek estére, így ők is jól szórakoztak.

Mindig nagy élmény, hogy a családokat látogatva, útközben a gyerekek már messziről kiabálnak, és kérdezik, mikor érünk hozzájuk? Nagy szeretettel, és lelkesedéssel fogadnak minket. Külön személyes öröm, amikor játék közben egy-egy gyerek, akit Skype-on tanítok évközben, megkérdezi, hogy mikor tanulunk megint? Vagy kifejezi, hogy szeret velem tanulni. Az ilyen visszajelzések mindig nagy lendületet adnak a további távtanításhoz, valamint a többszöri személyes találkozás után a tanulás is sokkal gördülékenyebben megy.

A hétvége különlegességét a ballagáson, és az évvégén túl, a közös szalonnasütés adta. Immáron másodszorra került sor a Skype-on tanuló gyerekek, és tanítóik közös szalonnasütésére. Házigazdánk nagy gonddal és rengeteg finom szalonnával, kolbásszal, salátával várt minket. A sütés pedig igazi közösségi élményt jelentett ezen a szép nyári estén. Megható volt körbe nézni és együtt tölteni ezt az estét azokkal, akikkel az év nagyrészében leginkább csak interneten keresztül tartjuk a kapcsolatot. Nagyszerű dolog közel kerülni a gyerekek mindennapjaihoz, megbeszélni velük mindazt, ami épp a gondolataikban jár.

Vasárnap nagyon korán indultunk vissza Budapestre, mert egész napos megbeszélést tartottunk az Alapítvány strukturális felépítéséről, szerepeinkről. Mindez nagyon hasznosan alakult, és sokat adott hozzá, hogy friss élményekkel, megfigyelésekkel visszatérve oszthattuk meg egymással gondolatainkat.

Bódvalenkére lemenni mindig igazi kikapcsolódás, a gyerekek nyitottsága, szeretete és kedvesség, olyan energiát és lendületet ad a napjaimnak, amik utána sokáig kitartanak. Mindezt úgy, hogy közben segítünk is nekik.

 

Szólj hozzá