2017. jan 23.
írta:
Újgyerektábor Bódvalenke
Tegnap jöttünk el Bódvalenkéről. Ma már úgy érzem, visszamennék.
Pénteken késő délután érkeztünk meg Lenkére és miután egy kicsit megpihentük az utazást, rögtön
szétszóródtunk és elmentünk a családokhoz. Én ez előtt sose önkénteskedtem, fogalmam se volt,
hogy igazából a résztvevők hogyan állnak majd hozzá, de ez a „csapjunk a lecsóba” érzés nagyon
pozitívan érintett. Tényleg azért vagyunk itt, hogy minél több időt töltsünk el a gyerekekkel. Ezt azért
írom ilyen meglepődötten, mert sajnos találkozunk olyan önkéntes munkákkal, amik tényleg a profit
miatt csinálják és nem törődnek ilyen szinten a dolgukkal.
Első találkozás gyerekekkel nagyon pozitív csalódás volt. Azt gondoltam nagyon neveletlen
gyerekekről lesz szó, de ahhoz képest pont annyira amennyire a gyerekek szoktak lenni szülők
közelében. Persze, szülők nélkül több dolgot megengednek maguknak. Voltak olyan családok ahol,
szebben köszönték meg a dolgokat, amiket kaptak, mint akármelyik gyerek, akikkel eddig
foglalkoztam.
Személy szerint nehezen jegyzem meg a neveket alapból, de hála a többiek ebben már sokkal
tájékozottabbak és akármiben a segítségünkre vannak.
A hideg ellenére estig jártunk házról-házra. Volt ahova nem engedtek be, valamilyen indok miatt
abban az időpontban, de nem hagytuk annyiban és később felkerestük megint.
Mindegyik család örül az érkezésünknek és vannak, akik vendégeskednek is.
Össze-vissza írok, mert igazából se eleje se vége nem lenne a szövegemnek mennyire nagy élmény
volt számomra, és hogy mennyire érdemes a mi kis csapatunkba tartozni (igen, remélem, sok
alkalommal tudok menni).
Felejthetetlen mikor megkapjuk az első ölelést, az első puszit, az első alkalmat mikor kimondják a
nevünket, hogy megjegyezzék. Mosolyukat mikor megyünk és egy kis sírást mikor elmegyünk.
Mindezért megéri, hogy látod, a te odaadásodból fejlődik egy csemete.